„Lehet azt is mondani, hogy Gyurcsány nagyvonalú volt, amikor jóval több egyéni helyet engedett az Együtt–PM-nek, mint azt a népszerűségi adatok indokolták volna. Valójában azonban azt kell belátni, hogy bármekkora szónok a Feri, bármekkora nullából hozta vissza magát és pártját, a feltételeket már nem ő diktálja. (There's a new sheriff in town.) Láttuk, mire képes a sokszor lesajnált Mesterházy. Lenyomta Gyurcsány után Bajnait is, és ezek után nem is fogja kiengedni a keze közül az irányítást. Egyszerű, a feltételeket ő diktálja, és ha úgy látja jónak, közelebbi (?) szövetségesének biztosít több egyéni helyet. És mindeközben nyilván azzal is tisztában van (ha máshonnan nem, hát a sajtóból), hogy Gyurcsány bizony az ő szerepére tör hosszútávon; minél előbb megálljt kell neki parancsolnia.
És valóban, itt elsősorban 2018 számít, és nem 2014. Nem is az a kérdés, hogy Gyurcsány lehet-e Orbán kihívója bármikor is, hanem az, hogy Gyurcsány akar-e még kihívója lenni a Fidesz vezetőjének. Arról ugyanis könnyen meggyőzhette magát, hogy ő az alkalmas miniszterelnök-jelölt; sem Mesterházy, sem Bajnai nem lehet már Orbán valódi kihívója, ő pedig szónoki képességeiből és az utóbbi hónapokból merített önbizalmával talán már képzeletben le is osztotta a miniszteri helyeket a saját kormányában. Ha valóban '18-ra játszik, és ő szeretné vezetni az ellenzéki összefogást, az MSZP-t is el kell foglalnia, méghozzá belülről. Sok évig nem fog még előállni az a helyzet, hogy az MSZP nélkül kormányt lehessen váltani. Az áprilisi választások másnapján, amikor Mesterházy magyarázza a vereségét, Gyurcsány már dörzsölni kezdi a tenyerét: a valódi baloldali előválasztás csak eztán kezdődik.”